Anikó művészeti gyakorlatának középpontjában az ember és a több-mint-emberi létezők – anyagok, élőlények, ökoszisztémák – közötti viszonyrendszerek újragondolása áll. Nem a környezeti válság illusztratív megjelenítése érdekli, hanem annak vizsgálata, miként teremthetők olyan anyagi és térbeli együttlétek, amelyekben a természet nem háttérként, hanem aktív gondolati és érzéki partnerként van jelen.